Translate

Tenyerezés

.
Szemfájások esetén napi fél, vagy egy teljes, vagy még több órányi abszolút nyugalomra feltétlenül szükségünk van. Ezáltal hatásosabban érhetjük el a szemnek és a szemet körülvevő izmoknak a teljes és tudatos ellazulását, mintha azt puszta alvás hozta volna létre. Ha a szemünk napközben nagyon elfárad, gyakran szoktuk úgy pihentetni, hogy egy pillanatra behunyjuk. Ennek az egészen természetes és öntudatlan viselkedésnek a tökéletesítése a tenyerezés, vagyis az, hogy a tenyerünket a szemünk elé helyezzük.






















A tenyérrel végzendő lazítás alatt helyezkedjünk el a lehető legkényelmesebben egy karosszékben vagy egy heverőn. Lazítsuk el magunkat, amennyire csak tudjuk. Hunyjuk be a szemünket, és (ahogy a 3. számú ábrán látható), tegyük a jobb tenyerünket a jobb, a balt pedig a bal szemünk elé. Az ujjak a homloknál keresztezik egymást. Az orr azonban szabadon marad. A szemre semmilyen nyomást sem szabad alkalmazni.

Ha a szemet teljesen befedtük a tenyérrel, helyezzük könyökünket a térdünkre. A két térd szorosan egymás mellett helyezkedik el. Ez a testhelyzet nagyon kényelmes. Választhatunk tetszés szerint másfajta testhelyzetet is, ha az a kényelmesebb.

Fontos, hogy a tenyerünkkel befedett szemek csukva maradjanak, és a legteljesebb mértékig ellazuljanak. Ez nagyon hatásos módszer. Minél feketébb a szín, amit a tenyérrel letakart szem lát, annál ellazultabb a szem állapota.

De a szellemi kipihentség éppen olyan fontos, mint a szem pihentetése. A gyakorlat végzése alatt a páciens ne foglalkozzék izgató problémákkal, és ne töprengjen szemének állapota felett sem. Ehelyett próbáljon meg kikapcsolni minden gondolatot, és merüljön el a sötétségben, vagy pedig - ha számára kényelmesebb - gondolatban valami kellemes vagy érdekes dologgal foglalkozzon.

Ha naponta kétszer vagy háromszor tíz, húsz, vagy harminc percig végezzük a fenti gyakorlatot - a látászavar fokától függően -, hamarosan észrevehető a szem javulása. Ez a tenyér segítségével történő lazítási módszer a szembajok kezelésénél alkalmazott természetes gyógymódok egyik legjelentősebb vívmánya.